Október 4-én festőtábort tartottak Sepsén. Kollár Lajos,
a rendezvény szervezője vajdasági és drávaszögi művészeket hívott össze, a
művésztelep témája a sepsei táj volt.
Kollár Lajos már régóta Ausztráliában él, de szívesen
látogat haza, Sepsére. Nyugdíjasként még több időt tölthet szülőfalujában.
Élete során többféle művészeti ágban kipróbálta már magát – írt verseket,
készített fába égetett képeket, és egy ideig a festészettel is kacérkodott. Ma
már nem űzi ezt a nemes hobbit, de most is érdekli a képzőművészet. Vannak
horvátországi magyar festő ismerősei, és vajdasági alkotókkal is
összeismerkedett.
Múlt szombaton azzal a céllal hívott össze bácskai és
drávaszögi művészeket, hogy a sepsei tájról készítsenek festményeket.
A festőtábor központi helyszíne a sepsei Kollár Józsefnél
volt, aki vendégül látta a társaságot. A legtöbb festő az udvarában alkotott,
de néhányan a sepsei tó partján állították fel palettájukat. A művészek két-két
képet festettek ezen a napon, megörökítették a tavat, a templomot, egy-egy
utcarészletet, de portrék is készültek.
Kollár Lajos lapunknak elmondta, az alkotótábor fő célja
az volt, hogy a vajdasági és drávaszögi művészek kapcsolatot teremtsenek
egymással, és nem kizárt, hogy a jövőben is sort kerítenek hasonló alkalmakra.
Új
Magyar Képes Újság
Tatai Igor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése