A Hercegszöllősi Általános Iskola 1974-ben végzett
tanulói találkoztak október 4-én. A találkozó helyszíne a sepsei iskola volt.
Az osztálytalálkozóról Kun Mária nyilatkozott.
- Nagy öröm volt számomra, hogy létrejött ez a találkozó.
Negyven évvel ezelőtt fejeztük be az általános iskolát, és most ismét az
iskolapadba ülhettünk. Mondhatnám azt, hogy mi voltunk az úttörők, hisz a mi
generációnk volt az első magyar generáció Hercegszöllősön - tudtuk meg Kun
Máriától.
Az osztályban akkoriban tízen voltak, a találkozóra
nyolcan jöttek el. Szombat délután a sepei iskolában osztályfőnökük, Erend
Júlia osztályfőnöki órát tartott.
- Az osztályfőnöki óra beszélgetéssel telt, beszámoltunk
egymásnak arról, mit is értünk el a negyven év alatt. Az osztályfőnökünk nagyon
örült a találkozásnak, könnybe lábadtak a szemei, hogy ilyen gyönyörű
osztálytalálkozót szerveztünk. Az osztályfőnöki óra után a csúzai Kovács
csárdában folytattuk a társalgást. Nagyon jó hangulatban telt a találkozó, nem
is gondoltuk volna, hogy ilyen szép lesz. Megemlékeztünk a régi időkről, a
csíntalanságokról, az egyesekről és a szép dolgokról. Remekül érezte magát
mindenki, és abban is megállapodtunk, hogy öt év múlva ismét találkozunk ebben
a létszámban, sőt a mostani két hiányzót is itt szeretnénk látni - mondta el az
egykori diák, Kun Mária.
Horvátországi Magyar Napló 38. szám
Milanović Ljiljana
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése