Adventi koszorú a falu központjában


Karácsony közeledtével a sepsei kisiskolások a szülők segítségével idén is egy nagy adventi koszorút készítettek a falu központjában. Advent első vasárnapja alkalmából december 2-án a kisiskolások meg is gyújtották az első gyertyát az óriás koszorún.

A sepseiek is részt vettek az 1. Horvátországi Magyarok Országos Találkozóján Gerbavácon

A gerbaváci Magyar Házban a Magyar Egyesületek Szövetsége szervezésében első ízben rendezték meg a Horvátországi Magyarok Országos Találkozóját. Június 16-án, szombaton az ország minden szegmenségből érkeztek magyarok a Belovár-Bilogora megyei településre. A hagyományteremtő rendezvény célja, hogy a szórványban élő magyar közösségek tagjai megismerjék egymást és egy tartalmas napot töltsenek el együtt.


A rendezvényen megjelentek száma minden várakozást felülmúlt: ugyanis 700-nál is többen vendége volt a régióban már intézménnyé lett Magyar Háznak. A délelőtti órákban az egyesületek szakcsoportjai mutatkoztak be egymásnak és a publikumnak egy-egy rövid programmal, mindeközben a csoportok gasztronómiai tapasztalattal rendelkező tagjai az ebédet készítették. Az étkezést követően közös fotózásra került sor. 
A délutáni órákban rendezték meg a Népi Játékok Olimpiáját. A versenyzők hat népi sportágban mérték össze tudásukat, de természetesen a kötélhúzás és zsákban ugrálás vonzotta a legtöbb érdeklődőt. Az esti eredményhirdetésnél minden résztvevő emléklapot vehetett át a házigazdáktól.
– Ennyi magyart egyszerre még sosem látott vendégül a gerbaváci Magyar Ház! Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy mi rendezhettük meg a horvátországi magyarok első országos találkozóját. Ez egyesületünk számára elismerés, annak elismerése, hogy jól végezzük a munkánkat. Négy évvel ezelőtt még csak egyetlen egyesületünk volt Daruváron, később alakítottuk meg a Grubisnopoljei Magyarok Közösségét, aztán a belovári és a nagypiszanicai egyesület következett. Idén Dezsánovácon alakítottunk egyesületet. A mai nap a magyar közösségről szólt, mindent megtettünk annak érdekében, hogy az esemény igazi közösségkovácsoló rendezvény legyen. Azt hiszem, ezt el is értük. Köszönet minden magyar embernek, aki részt vett az eseményen – hallottuk Tóth Sándortól, a Belovár-Bilogora Megyei Magyar Kisebbségi Önkormányzat elnökétől.
– Hagyományteremtő céllal hívtuk életre ezt a rendezvényt – nyilatkozta Juhász Sándor, a MESZ elnöke.
– Köszönet illeti az egyesületeket, az ország minden részéből érkezett embereket a részvételért. Ígérem, hogy ezentúl minden évben és mindig más helyszínen rendezzük meg a Horvátországi Magyarok Országos Találkozóját A Magyar Egyesületek Szövetsége az ország egész területén tevékenykedik, a Dunától egészen az Adriáig, s az országos találkozókon az ernyőszervezet tagegyesületek bemutathatják egymásnak egész éves tevékenységük eredményeit és barátkozhatnak egymással. Hálával tartozunk a házigazdáknak a kiváló szervezőmunkáért és a vendéglátásért. Büszke vagyok arra, hogy ilyen sokan ellátogattak a gerbaváci Magyar Házba. És ez még csak egy töredéke annak, amit a MESZ keretében a szorgalmas kultúregyesületek végeznek. Ezek az emberek mind részesei a magyarság kulturális életének.
 – Nagyszerű ötletnek tartottam a kezdeményezést. És tényleg: itt ma egy nagy család tagjai adtak egymásnak találkát. Külön köszönet illeti a Magyar Egyesületek Szövetségét azért, mert Gerbavácon szervezte meg ezt a találkozót. Sokat készültünk rá, s azt hiszem, nagyszerűre sikeredett. Megismertük egymást, és közösen töltöttünk el egy kellemes napot – mondta Pintér Irena, a Grubisnopoljei Magyarok Közösségének alelnöke.

- A sepseiek halpaprikással káprázatták el az érdeklődő vendégsereget, majd desszertnek a nők és a férfiak közös erővel  palacsintát sütöttek. Volt belőle csokis, lekváros, diós és ahogy készült úgy fogyott is a finomabbnál-finomabb palacsinta. Remekbe szabott ötletnek tartom ezt az eseményt, szívesen és örömmel jöttünk ide. Ennek a rendezvények közösségépítő szerepe van, jó látni, hogy ennyi magyar, hogy ennyi horvátországi magyar van egy helyen. Nem mindennapi látvány ez! Köszönet a Magyar Egyesületek Szövetségének, hogy megszervezte ezt a programot. - hangzott el  Rajki Zoltántól, a Petőfi Sándor MKE alelnökétől. 

Fantasztikus idényt zártak a sepsei labdarúgók

A sepsei Szőlőfürt LSK nyerte a Baranyai ligát, s a jövő idényben egy versenyfokozattal feljebb, a megyei másodosztályban folytathatja a versengést. És ez nem minden! Remek eredménnyel zárta ugyanis a sepsei csapat az idényt. Mondhatni, hogy egyedülálló eredményt ér el. És ez még mindig nem minden! A Szőlőfürt LSK érdemelte ki az országos szövetség sportszerűségért odaítélt serlegét is, hiszen a 30 bajnoki meccsen egyetlen sepsei labdarúgó sem kapott piros lapot (mindössze 12 sárga lapot „gyűjtöttek” be a fiúk).
1. sor: Rajki Zoltán, Cvitan Miroslav (edző), Jurošević Stevo, Kurek Antonijo, Lozančić Bagarušić Zoran, Plantosar Ivica,
Urtajl Siniša, Milić Gordan, Čarapar Dražen, Šimon Dino, Pataki László (elnök), Veselinović Milorad (fizioterapeut)
2. sor: Dadić Radoslav, Martinović Boban, Stupar Goran, Čanadžija Mile, Čikojević Vinko (C), Čanadžija Darko,
Rabbi Norbert, Krneta Milan, Nedić Deni 

– Ilyen még nem volt ebben az országban, de még a környékén sem – mondta örömét és lelkesedését nem titkolva Pataki László, a sepsei LSK elnöke. – Befejeztük a bajnokságot, lejátszottunk 30 kört piros lap nélkül. De mondom tovább: 169 gólt rúgott a csapat, a meccsenkénti átlagunk több mint öt találat! Ez nem kis eredmény. A bajnoki serleg mellett egy másik kupa is helyet kap majd vitrinünk polcán: a Horvát Labdarúgó-szövetség Fair Play serlegét is átvehettük. Őszre a megyei másodosztályban folytatjuk, két-három erősítésre még szükségünk lesz, nem szeretnénk kiesni ebből a ligából. 

Sepse polgármesterével, Rajki Zoltánnal is madarat lehetett volna fogatni..
– Megtiszteltetés ez településünknek, hogy ilyen csapattal rendelkezünk. A közösség eddig is mindent megtett a csapatért, s reméljük, a fiúk egy ligával feljebb is hasonló formában és sportszerűen versenyeznek majd, Hiszem, hogy a siker jövőre sem maradhat el – mondta a település első embere.

Egyéb statisztikai adatok (forrás: nogos.info)

Szőlőfürt LSK – Sepse
Pozíció
1. hely
Pontszám
76
Forduló száma
27
Pontszám/forduló (arány)
2.81
Gól arány (adott:kapott)
169:12
Gólkülönbség
157
Gól/forduló (adott:kapott gólarány)
6.26:0.44
Győzelem (százalék)
25 (92,59%)
Legnagyobb győzelem
21:0 vs. Graničar (Torjánc)
Vereség (százalék) - 22. forduló
1 (3,70%)
Legnagyobb vereség
2:4 vs. Sloga (Márok)
Döntetlen (1) - 18. forduló
0:0 vs. Baranjac (Izsép)

További képek ITT!

Kitáncolták a májusfát

Az ifjúság által állított májusfa kitáncolását minden évben megszervezi a sepsei Petőfi Sándor MKE. A májusfa-kitáncolást követő kultúrműsorban pélmonostori, újbezdáni és dárdai vendégek is közreműködtek.
A szervező egyesület vezetőjének elmondása szerint idén az eddig megszokottnál nagyobb szabású eseményt szerettek volna tető alá hozni. És ez részben sikerült is nekik, mivel a látványos májusfa-kitáncolást követő csaknem egyórás kultúrműsorban – a házigazda egyesület táncosai mellett – vendégegyesületek tánccsoportjai is színpadra léptek. Karaszi József, a sepsei Petőfi Sándor MKE elnöke nyilatkozott lapunknak.
– Minden évben megszervezzük a májusfa-kitáncolást, de sajnos már kénytelenek vagyunk hozzászokni, hogy az időjárás rendszeresen keresztülhúzza a számításainkat. Hosszú évek óta ezen a napon mindig esik az eső. A fa kitáncolását követően a kultúrotthon mögötti színpadon folytatódott a műsor. Az eső a tervezett utcabálunkat elmosta, nem kerülhetett rá sor, de a zenés, táncos mulatság nem maradt el – a kultúrotthonban. Sipőc Árpád hatalmas bográcsban főzött babgulyást, egy adagot szimbolikus áron, mindössze 5 kunáért árultuk. A Drávatáj fergeteges báli hangulatot varázsolt a kultúrotthonba, a szép számú vendég hajnalig szórakozott – mondta Karaszi.

Hatalmas sikert aratott a hercegszöllősi tavaszi folklórest

A sepsei Petőfi Sándor MKE tánccsoportja
Ötödik alkalommal szervezte meg a Hercegszöllősi Mihály Magyar Ifjúsági Szervezet a nagyszabású tavaszi folklórestjét. Április 28-án a helyi kultúrotthon mozitermében a hercegszöllősi Nyuszi óvoda gyermekei léptek elsőként a közönség elé, színes programjukat vastaps fogadta. Előadásuk végén egy erre az alkalomra betanult magyar táncot is bemutattak. A legkisebbeket a sepsei Petőfi Sándor MKE gyermektánccsoportja, a Pélmonostor MKE két tánccsoport szekciója, a Dárdai MKE tánccsoportja, a Kalapos zenekar, a laskói Deák Ferenc Civil Központ menyecske tánccsoportja és a Triola együttes követte.

A Triola együttes
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a járás elöljárója, a a magyarság parlamenti képviselője, Sója Dénes és Juhász Sándor, a Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke is.
A ifjúsági szervezet rendezvénye a falusi turizmusra szakosodott Jurini Dvori épületében folytatódott, a hangulatos fogadás után nagyszabású táncmulatság vette kezdetét.
– Úgy vélem, hogy színes programot készítettünk a helyieknek. A moziterem zsúfolásig megtelt, ezzel is bizonyítottuk, hogy nagy az érdeklődés az ilyen jellegű programok iránt.
Ezúttal is kiváló együttműködést alakítottunk ki egy falusi turizmussal foglalkozó helyi vállalkozóval, aki felajánlotta, hogy ezentúl bármilyen rendezvényünknek házigazdája lesz, mivel mi még nem rendelkezünk saját klubhelyiséggel
– mondta el Tomasity Deák Korina, a Hercegszöllősi Mihály Ifjúsági Szervezet elnöke.
A hercegszöllősi Nyuszi óvoda fellépése
– Azt is el kell mondanom, hogy új tagokkal bővült egyesületünk, egy igazán jó kis csapat jött létre, és több alkalommal fogunk szervezni ilyen eseményeket, mert igény van rá. Májusban halpaprikás-főző versenyt szervezünk – tette hozzá.
– Sepsén 2005 óta létezik tánccsoport, jelenleg 15 általános iskolás gyerek alkotja a szekciót. Eddig számos fellépésük volt idehaza és a környező településeken. Örömmel tölt el, hogy egyre több településre kapnak meghívást, ez azt is jelenti, hogy jól csinálják, amit csinálnak. A jövőben szeretnénk menyecsketánccsoporttal bővíteni szekcióink sorát – vélekedett a műsort követően Karaszi József, a sepsei Petőfi Sándor MKE elnöke.

A Szőlőfürtnél a győzelem az egyetlen opció

A folyamatos edzésmunka, az önfegyelem és a kitartás, no meg egy kis szerencse egyvelege képezi a siker képletét – sok más sportág mellett – a labdarúgásban is. Sepsén nincs gond az edzések látogatásával, a játékosok kondíciója kiváló, a tréningeken már kellően „összerázódtak“, lényegében már egy kompakt együttest alkotnak – s mindez meg is látszik a Szőlőfürt tavaszi mérkőzésein. Nem kizárt, hogy a csapat a jövő idényben egy versenyfokozattal feljebb kergetheti majd a labdát. Nem kizárt – ért velem egyet Pataki László klubelnök –, inkább elvárás! 


A foci kedvelőinek nem mondok újat azzal, hogy a Baranyai ligás mérkőzések nemritkán izgalmasabbra és színvonalasabbra sikerednek, mint a megyei másodosztály csapatainak összecsapásai. Ebben a versenyfokozatban a rivalizálás általában nem csak a csapatok között rendíthetetlen, hanem a települések között is, hiszen itt minden találkozó – persze némi költői túlzással – örökrangadónak számít... De kanyarodjunk vissza Sepsére, ahol a klubelnök azt fejtegeti, hogy idén nem titkolt szándékuk, hogy magasabb osztályba jussanak, történetesen a megyei másodosztályba.

– Mint ismert, a bajnoki idény előtt az új előírásoknak megfelelően minden egyesületnek újraregisztrálnia kellett a játékosait. Sepsén a csapatot 18 kiváló képességű játékos képezi, s nem csoda, hogy jelenleg a Baranyai liga táblázatának éllovasa – fejtegeti Pataki.

- Ezek szerint elégedett a játékosgárdával? De nem is lehet elégedetlen, hiszen a fiúk 20 forduló óta veretlenek... 
– Ez egy kiváló játékosgárda, nem akarom, hogy szerénytelenségnek tűnjön, de az első helyen kell végezünk az idény végén.

- Jól sikerült a csapat téli felkészülése is? 
– A Szőlőfürt játékosai időben megkezdték a felkészülést, bár ha pontosan akarok fogalmazni, az őszi idényt követően abba sem hagyták a tréningeket. Három hónapra kibéreltük a járásszékhelyen, a sportcsarnokot. Heti két alkalommal másfél- másfél órát edzettek a fiúk, még télvíz idején is, amikor mínuszok uralkodtak. A szabadtéri edzéseket is megkezdtük, mihelyt enyhült az időjárás. Az edzésekről csak nagy ritkán hiányzik két-három játékos. Ez meg is látszik a csapat állóképességén és felkészültségén. Ezért vagyunk erősebbek a mezőny többi csapatánál. Nem tudom nem megemlíteni, hogy ebben az idényben még egyetlen mérkőzést sem veszítettünk el, és a tavaszi idény ötödik fordulója után nyolc ponttal vezetünk a táblázaton. Egyetlen döntetlent játszottunk eddig, nem akarok mentegetőzni, de annak a pályának a minősége nagyon, de nagyon rossz volt. A klub vezetőség az eddig mutatott teljesítménnyel teljes mértékben elégedett – mondja az elnök.

- Az egy osztállyal való feljebb lépés tehát már elvárás a sepsei szurkolók részéről... 
– Nem titkolt szándékunk a magasabb osztályba jutás. A megyei másodosztályban szereplő együttesek, az erősebbek is hozzánk jönnek edzőmeccsekre, barátságos találkozókra. Ezeken a mi csapatunk rendszerint helytáll, jól szerepel, hiszem, hogy a magasabb osztályban is jól teljesítene. Heti háromszor edzenek a fiúk, a bajnokságban jól szerepelünk, az első helyet mindenképpen megszerezzük, a terveink biztosan megvalósulnak. És ki tudja, mit hozhat a jövő, de jelenleg a Szőlőfürtnél a győzelem az egyetlen opció – teszi hozzá végezetül Pataki László.



2012. április 13.

Tizenöt torta és ugyanennyi sütemény várta az édesszájúakat a kiállítás

Az első sikeren felbuzdulva ismét megszervezte a sütemény kiállítását a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület. A március 25-én, vasárnap megrendezett eseményre 20 sepsei menyecske nevezett be.  


A mai rohanó világban egyre kevesebb időnk marad az élet apró örömeire, s ezért ajánlatos, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk a hagyományok megőrzésére, hiszen nagymamáink édes titkait mindenképpen tovább kell örökítenünk.

A helyi kultúregyesület tavaly hagyományteremtő céllal szervezte meg első sütemény kiállítását, s a sikeren és az esemény látogatottságán felbuzdulva a folytatásnak lehettünk szemtanúi múlt vasárnap. Több mint egy tucat süteményt kóstolhattak meg a látogatók, de a várakozásoknak megfelelően a legnagyobb érdeklődés a tortákat övezte, hiszen még a környező településekről is szép számban érkeztek látogatók/kóstolók.


Idén az egyesület vezetősége módosította a versenyszabályt, a látogatók ezúttal nem pontozták a finomabbnál finomabb süteményeket, tortákat, a kiállítás inkább bemutató, azaz hagyományápoló jelleget öltött magára. A résztvevők mindegyike alkalmi ajándékot és emléklapot kapott a szervezőktől.

– Úgy döntöttünk, hogy idén minden versenyzőt győztesnek kiáltunk ki, azt hiszen, ez így a leghelyesebb. Már érkeztek pozitív visszajelzések arra vonatkozóan, hogy a versenyt bemutató jellegű, illetve hagyományápoló kiállításként rendeztük meg. Köszönet illeti résztvevőket, és ígérjük, jövőre is megszervezzük ezt az eseményt – mondta Karaszi József, a Petőfi Sándor MKE elnöke, aki azt is elmondta, hogy az idei sepsei táncszemle szervezésének is rövidesen nekilátnak.

Fölényes győzelem a 2012-es Baranya Kupa 1. fordulóján

Az unalmas vasárnap délutánok után végre a sportrajongók is lázba jöhettek, hisz elkezdődött a Baranja Kupa, és nem sokára a bajnokság is. Na de térjünk vissza a vasárnapi Kupa meccsre. 


Sepsén, 2012. március 4-én fél 3-kor, verőfényes napsütésben került sor a 2012-es Baranya Kupa 1. fordulójára a Szőlőfürt LE és a Lastavica LE (Albertfalva) között. A hazai együttes piros, a vendég csapat pedig fehér-kék mezben lépett pályára.
A hazai együttes a 90. percig uralta mérkőzést, habár a vendégcsapat szerezte meg a vezetést a 13. percben Tomić Davor találatával. Ugyan ennyit kellet várni a szurkolóknak az egyenlítő találatra, a 26. percben Čanadžija Darko talált be a vendégek kapujába, majd a 30. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat Jurošević Stevo (Gazda) találatával és az első félidő végéig már nem változott az eredmény. A Szőlőfürt együttese a második félidőben úgy kezdett el focizni, mintha 0:0 lett volna az eredmény. A 3. találatra csupán 7 percet kellett várni a második játékrészben Martinović Boban találatával már 2 góllal vezettek a sepseiek. A 63. percben a játékvezető (véleményem szerint alaptalanul) kiállította Stupar Goran-t, így tíz játékossal kellett végig játszania a meccset a hazai csapatnak. A 68. percben pedig ismét jött Boban, és „büntetett”, így az eredmény már 4:1. Ez már bőven elég lett volna a vendégeknek, de a sepseiek úgy gondolták még egy gólt elbírnak az albertfalvaiak, és jött is a 72. percben egy újabb találat Plantosar Ivica jóvoltából. A Szőlőfürt csapata kitűnő teljesítményt nyújtott az 1. perctől a 90. percig, ez az eredményen is meglátszik.
Sepse – Lastavica 5:1. Gratulálunk a csapat sikeréhez. Annyit még hozzá kell tennem, hogy a 2012-es Baranya Kupában mind megyei másod és első osztályos csapatok játszanak, és van egy "beton ligás" csapat, aki fel tudja venni velük a kesztyüt, ez pedig nem más mint a sepsei SZŐLŐFÜRT.

Látványos kismaszkabál Sepsén

A környező településekről is érkeztek maszkák a vasárnap, február 19-én megrendezett sepsei kismaszkabálba. Félszáznál is többen jelentek meg ötletesebbnél ötletesebb jelmezben, és a többi érdeklődővel együtt zsúfolásig megtöltötték a kultúrotthon nagytermét. 



A helyi és a környékbeli településekről érkezett jelmezes ovisok és kisiskolások. Vasárnap a kultúrotthonban tréfás játékokat játszottak és mókás versenyeket vívtak. A Sepsei Általános Iskola már évtizedek óta megszervezi a gyermekek farsangi mulatságát a településen, s az esemény nem csak a legfiatalabbak, hanem a felnőttek figyelmét is felkelti, akik idén csak kísérőkként és nézőkként vettek részt az eseményen.
– Évtizedes hagyománya van az iskolások maszkabáljának a településen. Erre az eseményre a környező településekről is érkeztek gyerekek, többségük Nagybodolyáról, Hercegszöllősről és Csúzáról, de még Pécsről is jöttek maszkák. A jelmezek gyönyörűek, változatosak, színesek és nagyon ötletesek voltak. Élő zene kíséretében a kultúrotthonban játékokat játszottak, versenyeket vívtak a gyerekek. Köszönet illeti a kultúrotthont rendelkezésünkre bocsátó helyi kultúregyesületet, amelynek tagjai segítették is az esemény lebonyolítását. A település hagyományos rendezvényére sok szülő, nagyszülő is eljött, és gyönyörködtek a legfiatalabb télűzőkben. A kultúregyesület jóvoltából minden maszka kapott ajándékot – mondta Kun Mária, a helyi iskola tanára.

Felnőtt maszkabált szervezett az ifjúság

A sepsei fiatalok február 11-én szervezték meg az első felnőtt maszkabáljukat. A szervezők azt szerették volna elérni, hogy a helyiek néhány óra erejéig kilépjenek a szürke hétköznapok paravánja mögül, és egy színes és érdekes estén megfeledkezzenek a rohanó világ okozta stresszes helyzetekről. A zenés, táncos mulatsággal ezt sikerült is elérniük.
A maszkák csoportképe
(20 maszka + 1 ifjú lemaradt, mert már nem bírta tovább a női cipőt)

– A bált megelőző napokban kisebb-nagyobb „akadályokba“ ütköztünk, a nagy hideg miatt például leállt a fűtés, befagytak a kultúrotthon vízvezetékei, a heves hóesés miatt nem volt parkolóhely az épület közelében. A fiatalok, a kultúregyesület és a helyi választmány tagjai egész napos fáradozásának köszönhetően azonban minden gondot elhárítottunk. Ez úton is szeretném megköszönni fáradozásukat – mondta lapunknak Karaszi Kornél, a szervező József Attila Ifjúsági Szervezet elnöke.
– Személyesen elégedett vagyok a maszkabállal, igaz, eleinte egy kicsit hideg volt a teremben, de a tánc, a zene és a jó társaság ezt hamar elfeledtette a bálozókkal. Egyébként 69 jegyet adtunk el, 21 maszkánk volt, rájuk szavazni is lehetett. A hangulat nagyon vidám volt a KAZ együttes jóvoltából. A mulatság hajnalig tartott. Támogatóinknak, a Kovács Csárdának, a Kollár Pincészetnek és Stojanović Katicának köszönjük a támogatást és az ajándékokat – tette hozzá az egyesület elnöke.
A bálozók szavazatai alapján a maszkák mezőnyében a harmadik helyen Deák Melitta végzett a „kopaszhátsóslógómellű vénasszony“ jelmezével, második az „örömlány“-nak öltözött Karaszi Kornél lett, a fődíjat pedig Böjtös László nyerte meg a „200 éves vénember“ jelmezével. Az éjféli szívtánc Schrempf Viktória és Karaszi Dávid diadalával zárult.

Idén is hódoltak a hagyománynak

Január 28-án nyolcadik alkalommal rendezte meg hagyományos rendezvényét a sepsei Petőfi Sándor MKE. A disznótor – az érintettek elmondása szerint – idén a művelődési egyesület fiatal tagjainak tapasztalatszerzését szolgálta, az eseményen pedig természetesen jelen voltak a „Petőfit” egész évben támogató helyiek is. 
A nyolc éve életre hívott hagyományápoló gasztronómiai rendezvényt január 28-án rendezték meg. Az idei évi hagyományos disznótor a szervezők szerint bizonyos tekintetben rendhagyó volt, mivel a résztvevők döntő többségét a kultúregyesület tagjai képezték. Nem voltak meghívott vendégek, a disznóvágást nem követte a korábbi években megszokottá vált nagy mulatozás. Az egyesületi tagok és a MKE sepsei szimpatizánsai, támogatói az elmúlt évben kifejtett közösségi munkáért, támogatásért cserében lehettek részesei a rendezvénynek.
– Egyesületünk tagjai egész évben szorgalmasan dolgoznak településünk hagyományainak ápolásán, segítve Sepse és a régió hírnevének öregbítését. Szinte alig volt lehetőségünk a tavalyi év során arra, hogy ilyen szép számban össze tudtunk volna jönni. Ezért is gondoltuk úgy, hogy az idei hagyományos disznótor az egyesület tagjainak és támogatóinak fog szólni. Minden nagyon jól sikerült, az esti disznótoros vacsorán nagyon sokan vettek részt. A báli szezonra való tekintettel zenés-táncos mulatságot nem szerveztünk, hiszen lesz még bál bőven. A vacsora utáni hangulat nagyon jó volt, ritkán adódik alkalom arra, amikor a falusiak csak önmagukkal foglalkozhatnak, beszélgethetnek – mondta el Karaszi József, az egyesület elnöke.
A levágott sertés nagy része helyben fogyott el, a feldolgozott hús egy részét pedig az egyesület későbbi rendezvényein használják majd fel.

Az Eszéki Gyermekszínházban jártak a táncosok

A Petőfi Sándor MKE december 17-én kirándulást szervezett a sepsei kis táncosok részére. Az útirány az Eszéki Gyermekszínház volt, ahol az ismert társulat karácsonyi előadását tekinthették meg az egyesület legfiatalabbjai.



– Nagyon örülök, hogy sikerült egy színházlátogatást és egy kirándulást szervezni a gyerekeknek. Egész évben nagyon aktívak, szorgalmasak és kitartóak voltak, valóban megérdemeltek egy kiruccanást. Szervezett fuvarral utaztunk Eszékre, először a A McDonald’s-ban uzsonnáztunk, majd az Eszéki Gyermekszínházban a Karácsonyi sütemények (Božićni kolačići) című előadást néztük meg. A színházi előadás után meglepetés várta a gyerekeket: megjelent ugyanis a Télapó, és minden gyermek ajándékcsomagot kapott. A gyerekek nagyon jól érezték magukat. Szeretném megköszönni a sepsei kultúregyesületnek, hogy lehetővé tette ezt a kirándulást, a szülőknek pedig köszönet a bizalomért – mondta el Gorjanac Tímea, a kis tánccsoport vezetője.