Új népviseleteket kaptak a sepsei néptáncosok

A sepsei Kerek Erdő Gyermek Néptáncegyüttes táncosai új fellépő ruhákat kaptak, ezekben léptek közönség elé az április 6-án megrendezett gyermek néptáncszemlén. Az egyesület már korábban szeretett volna új népviseletet varratni a gyerekeknek, azonban csak mostanra sikerült előteremteni a szükséges anyagiakat.
A sepsei Kerek Erdő Gyermek Néptáncegyüttes új viseletben

A sepsei Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület új népviseleteket varratott a sepsei Kerek Erdő Gyermek Néptáncegyüttes tagjainak. Karaszi József, a kultúregyesület elnöke nyilatkozott apunknak. 
- A régi fellépő ruhák már idejét múltak, több mint tíz éve varrattuk őket a gyerekeknek - akik azóta már felnőttek. Eleddig ezekben a régi ruhákban táncoltak a legfiatalabbak, ezért úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy új népviseleteket kapjanak. Mivel a gyerekek már számos
fellépésen vettek részt, és számos alkalommal bizonyították tehetségüket, azt hiszem, megérdemelték Most mit mondjak? A ruhák tényleg csodásak, minden elismerésem a varrónőnek. Nagyon sokszor eljött hozzánk a ruhaigazítás miatt... Ezúton is szeretném neki megköszönni a fáradságos munkát.
Mi határozta meg a ruhák kinézetét?
- Zima Anna tanító nénitől kaptunk fényképeket, és felkeltette az érdeklődésünket a fotókon látható viselet. Miért  ne  varratnánk  a  gyerekeknek ezekhez hasonlót? A régi felvételeken jól kivehető táncos ruhákat a tanárnő varratta diákjainak, amikor a tánccsoportot   vezette.   Az   anyagot   az anyukák választották ki, de az új táncos ruhák a fényképek alapján készültek - hallottuk az egyesület vezetőjétől.
Zima Anna tanító néni nem titkolta örömét, amikor tudomást szerzett a gyerekek új népviseletéről.
- Annak idején sok koreográfussal volt szerencsém találkozni, és tőlük is sok mindent megtudtam a népviseletek készítéséről és viseléséről. Ennek alapján varrattam annak idején viseleteket a tanítványaimnak. A ruhákról készült fotókat átadtam az egyesület elnökének, hogy alapul szolgálhassanak az új viseletek elkészítéséhez. Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy a sepsei gyerekek a régi viseletekhez hasonló táncos ruhákat kaptak - mondta a település egykori tanítója.
Régi táncos fotók




M. LJ.

Horvátországi Magyar Napló

Közel 200 gyerek a sepsei szemlén

A Magyar Egyesületek Szövetsége Sepsén rendezte meg a XIII. Horvátországi Magyar Gyermek Néptáncegyüttesek Szemléjét. Az immár hagyományos eseményre szombaton, április 6-án délután került sor a zsúfolásig megtelt kultúrotthonban. A társszervező szerepét ezúttal a sepsei Petőfi Sándor MKE vállalta magára.



Szombaton délután tíz horvátországi településről mintegy 200 gyermek érkezett a XIII. Horvátországi Magyar Gyermek Néptáncegyüttesek Szemléjére. A rendezvény közös fotózással kezdődött, a kis táncosok a sepsei kultúrotthon szabadtéri színpadán sorakoztak fel. Szebbnél szebb, színesebbnél színesebb viseletben pompáztak a csoportok.
 A XIII. Gy
ermek Néptáncegyüttesek Szemléjét hivatalosan Sója Dénes, a Hercegszöllősi járás előjárója, a horvátországi magyarság parlamenti képviselője nyitotta meg. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kel József, a Magyar Egyesületek Szövetségének alelnöke, Sipos Zsivics Tünde, az Eszék-Baranya Megyei Magyar Kissebségi Önkormányzat elnöke, Karaszi József, a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület elnöke és Rajki Zoltán, a Sepsei Helyi Választmány elnöke is, aki házigazdaként szívélyesen üdvözölte a szemle résztvevőit és a közönséget.


A rendezvény első fellépője a Kerek Erdő Gyermek Tánccsoport volt, a sepseiek dél-dunántúli táncokat mutattak be. Másodikként következett a Csáki Petőfi Sándor Kultúregyesület korosztályos csoportja mezőföldi ugróssal, őket a vörösmarti József Attila Kultúregyesület Duna tükre Gyermektánccsoport követte, akik somogyi táncokkal készültek (a három tánccsoport koreográfusa Böjtös Denisz, ő heti rendszerességgel tart próbákat a három településen).

Pozsár Daniella vezetésével a Haraszti Dózsa György Kultúregyesület tánccsoportja moldvai táncokkal rukkolt elő, az először színpadra lépő Kiskőszeg Magyar Kultúregyesület  kistánccsoportja  dél-dunántúli  ugrósa  is  nagy tapsot kapott. Az Ójankováci Hagyományőrző Egyesület gyermektánccsoportja somogyi és felcsíki táncokat,  lánycsoportja  pedig  sárközi  táncokat  adott  elő, ugyanúgy, mint a Dárdai Magyar Kultúregyesület Pipacs Gyermek Néptáncegyüttese. Ez utóbbi csoport vezetője és koreográfusa Bóni Károly. A marinci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület magyar és rábaközi táncokkal lépett fel - Plum Martina vezetésével. Az Újbezdáni Ifjúsági Hagyományőrző Egyesület gyermektánccsoportja is képviseltette magát. A kórógyi Ady Endre Magyar Kultúregyesület gyermek néptánccsoportja, gyermekjátékokat adott elő - Kel Rózsika vezetésével. A szemlét a Magyar Egyesületek Szövetsége központi tánccsoportjának fellépése zárta, a gyerekek nyírségi táncokkal léptek a publikum elé.
Sipos Zsivics Tünde záró beszédében rámutatott a népi hagyományok őrzésének és ápolásának jelentőségére.
- Beszédemet azzal a gondolattal zártam, hogy "aki a múltját nem ápolja, jövője sincs", s e téren, azt hiszem, nincs okunk a borúlátásra. A magas színvonalú táncprodukciók miatt mindenképpen dicséret illeti a csoportokat, igazán kitettek magukért. Minden elismerésem a szülőknek, akik tudatosan küldik gyerekeiket a foglalkozásokra, köszönet a felkészítő tanároknak az önzetlen szakmai munkájukért, és köszönet a gyerekeknek a kitartásért  és  az  elszántságért,  és  azért,  mert  ápolják örökségünket.
Sója Dénes parlamenti képviselőnk sem rejtette véka alá elégedettségét.
- Nagyon örülök annak, hogy a Magyar Egyesületek Szövetségének élvonalbeli tánccsoportjai vannak. Nagyon lényeges, hogy van és lesz utánpótlás. Nem kis dolog, hogy tíz településről csaknem 200 gyerek érkezett erre a néptánc szemlére. Ilyenkor látszik, hogy az egyesületekben mennyit foglalkoznak a gyerekekkel. És a gyerekek rendszeresen eljárnak a táncpróbákra, szorgalmasan gyakorolnak, táncolnak. A szülők megértése, támogatása áll a háttérben. Nagyon fontos számomra, és közösségünk számára is, hogy ezek a gyerekek a jövőben is eljárjanak táncpróbákra és ápolják hagyományainkat, mert nemzetrészünk számára ez felbecsülhetetlen érték. A Hercegszöllősi járás területén még a legkisebb lélekszámú faluban is minden feltétel adott ahhoz, hogy a gyerekek gyakorolhassanak, és hogy ilyen szép szemléket rendezzenek - mondta a képviselő.
Kel József a MESZ alelnöke szerint a szemlének nagyon fontos üzenete van.
- Külön öröm számomra, hogy 12 csoport vett részt a 13. szemlén, mert ez jelenti a jövőnket. Amikor felsorakoztak a csoportok a közös fotózásra, ott állt 200 gyerek szebbnél szebb ruhában, és arcukról is le lehetett olvasni, érzik, hogy övéké a jövő. A horvátországi magyarságnak ilyen szemlékre szüksége van. Persze ennek a rendezvénynek is megvan a maga háttere, a felkészítő tanárok sokat dolgoztak, és a szülőknek is csak köszönet jár.

A sepseiek is derekasan kivették a részüket a szervezésből. Rajki Zoltán, a Sepsei Helyi Választmány elnöke és Karaszi József, a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület elnöke is elismerően szóltak az eseményről.
- Sepse másodszor adott otthont a gyermek néptáncegyüttesek szemléjének, a helyiek mindig nagy örömmel fogadják az ilyen jellegű rendezvényeket. A kultúrotthonunk zsúfolásig megtelt, 200 néző foglalt helyet a széksorokban. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, noha az időjárás nem kedvezett és ezért maradt el a felvonulás. A szervezés sok munkát igényelt, de nem esett nehezünkre, mert ha egy ilyen rendezvényről van szó, időt és erőt nem sajnálva teszi az ember a dolgát - mondta Rajki polgármester.
- Jó volt látni a gyerekek arcán a mosolyt, jó volt megtapasztalni, hogy ilyen sok fiatal érdeklődik a néptánc iránt, és hogy ilyen nagy örömmel és odaadással táncolnak. Mindenképpen köszönetet szeretnék mondani a Magyar Egyesületek Szövetségének, a sepsei kultúregyesület tagjainak, a sepsei fiataloknak a segítségért. Közös erővel zökkenőmentesen bonyolítottuk le ezt a csodálatos eseményt. Az esemény látogatottsága, visszhangja kiváló volt, ez mindenért kárpótol bennünket - nyilatkozta Karaszi.
Egy nagyszabású és színvonalas rendezvénynek lehettünk szem- és fültanúi szombaton. Rendkívül különleges élménnyel gazdagodhattak a gyerekek, sok új barátra, ismerősre tehettek szert, és persze közben ápolták és közvetítették a magyar kulturális hagyományt.         

 

A műsor után a szervezők állófogadással vendégelték meg a fellépőket és kísérőiket. Uzsonnázás közben a gyerekek vidáman mesélték egymásnak legújabb élményeiket.
Babiček Daniella Ójankovácról érkezett.
- Sokat készültünk a mai fellépésre. Három éve táncolok, nagyon sok fellépésem volt már, ám a legemlékezetesebb Marinciban volt. A sepsei szemle gyönyörű volt, nagyon tetszett, nagyon jól éreztük magunkat.
Az újbezdáni Pintér Panna egy éve táncol.
- Nagyon szeretek táncolni, fellépésekre járni, mert mindig láthatok valami újat és új barátokat ismerhetek meg. Örülök, hogy itt lehetek. A műsor remek volt, remélem, még sok ilyen szemlén vehetünk majd részt.

A szervezésben sok szülő is segédkezett. Néhány sepsei anyukától azt kérdeztük, milyennek látták a XIII. Gyermek Néptáncegyüttesek Szemléjét. 
-  Mindkét lányom a tánccsoport tagja, nekem különösen nagy élményt jelentett ez a műsor. Most láthattuk, mit is tanultak és mennyit fejlődtek a gyerekek a próbákon. A legutóbbi fellépésük óta sokat - mondta Kovács Zsuzsanna.
Dobszai Jolánka lánya már több éve táncol.
- Számomra mindig öröm, amikor táncolni látom a gyermekemet. Nem csak nekünk, édesanyáknak, hanem a falubelieknek is nagy élményt jelentett ez a remek szemle, hiszen a gyerekek nagyon ügyesek voltak, minden várakozást felülmúltak.

M. LJ.
(Horvátországi Magyar Napló)

Isten éltesse, Jenő bácsi!



Aligha hiszem, hogy akad olyan horvátországi magyar, aki ne ismerné id. Ádám Jenő bácsit. Ha személyesen nem is, de a nevét biztosan hallotta már. A régiónkban-köztiszteletben álló és megkérdőjelezhetetlen tekintélyű közéleti személyiség március idusán ünnepelte 90. születésnapját.

Kilencven év nagy idő, amit akár korszakokra, akár emberöltőkre is lehet osztani… Id. Ádám Jenő fiatalos lendülete, korát meghazudtoló szellemi frissessége azonban tényleg irigylésre méltó, az az érzése az embernek, hogy nem fog rajta az idő.
Ádám Jenő 1923. március 15-én született Laskón. Gyermekkorában került Sepsére, és azóta is ott él, gazdag életének szinte minden fontos eseménye ehhez a településhez kötődik. Sepsén kapta kézhez a behívót a magyar hadseregbe, az erdélyi Zilahon szolgált, majd a második világégés után, alig 26 évesen, a Sepsei Termelőszövetkezet elnöke lett.1954-től sikeres magángazdálkodó. A társadalmi és politikai élet minden területén aktív, harminc éven át Sepse község polgármestere, 16 esztendeig tagja a Baranya Megyei Közgyűlésnek. A Horvátországi Magyarok Kulturális Szövetségének alapító tagja, az önálló Horvátország megalakulását követően a Horvátországi Magyar Néppárt elnökségének tagja. A délszláv háború időszakában élete veszélybe került, így feleségével, Rozáliával Magyarországra, Pécsre menekült, ott éltek száműzetésben hét évig. 2000-ben Pécsett a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány kurátorának választják, 2004-ben a Magyarok Világszövetsége elnökségének tagja lesz. Példaértékű közéleti tevékenységéért több közéleti díjban részesült, köztük állami kitüntetésben is. 2002. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével tüntetik ki, 2011. január 22-én a Magyar Egyesületek Szövetsége Életmű-díjat adományoz neki.

Az időjárás közbeszólt
Eredetileg úgy tervezték, hogy a külföldi vendégek, barátok a pécsi Pannon Magyar Házban köszöntik fel 90. születésnapján Jenő bácsit, de az időjárás közbeszólt, le kellett mondani a rendezvényt. A születésnapi ünnepséget végül a csúzai Piros Csizma étteremben tartották meg.
- Külön köszönetet szeretnék mondani a Simits házaspárnak, ők vállalták Csúzán a házigazda szerepét, és mindent megtettek azért, hogy nekünk ne legyen gondunk a szervezéssel - mondta Ádám Rozália.
Több ismert közéleti személyiség is részt vett id. Ádám Jenő születésnapi ünnepségén, ott volt többek között dr. Szili Katalin, a magyar országgyűlés volt házelnöke, Patrubány Miklós István Ádám, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Kontra Ferenc író, Csörgits József drávaszögi költő, dr. Bokor Béla, a HTMA elnöke, Sója Dénes, a horvátországi magyarság parlamenti képviselője és Dudás Károly vajdasági magyar író.
Patrubány Miklós István Ádám egy meglepő bejelentéssel is szolgált, elmondta, odaítélték id. Ádám Jenőnek a Magyarok Világszövetsége Magyar Nemzetért Érdemérmet. Az elismeréssel együtt jár a névre szóló emlékfa-ültetés az Ópusztaszeri Történelmi Emlékparkban.
Jenő bácsit 90. születésnapja alkalmából a pécsi önkormányzat és Orbán Viktor miniszterelnök is emléklappal köszöntötte.

"Utazásaink négy kontinensen"
Ádám Jenő bácsi 90. születésnapja és Kanizsai Rozáliával kötött házassága 40. évfordulója alkalmából hagyta el a nyomdát az "Utazásaink négy kontinensen" című magánkiadásban megjelent könyv, melyet a házaspár szerkesztett.
- Mi mindig határozott céllal utazunk, nem szerettünk a tengerparton heverészni. Minden utazásunk arról maradt emlékezetes, hogy fényképezőgéppel a nyakunkban ismert történelmi helyeket kerestünk fel. Láttuk az ókori világ hét csodájából hatot, csak az iraki háború miatt a babiloni függőkertet nem, az új világ hét csodájából mind a hetet. Minden kontinensen jártunk, kivéve Ausztráliát. Eddig pontosan 58 országba látogattunk el - mesélte munkatársunknak az ünnepelt, majd hozzátette, hogy a születésnapi rendezvényén megjelenteknek egy-egy ajándékpéldányt adott át az Utazásaink négy kontinensen c. könyvből.

Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk id. Ádám Jenő bácsinak!