A Magyar Egyesületek Szövetsége idén is folytatja egyik
legnagyobb programját, a Magyar Házak projektet. A projekt legfőbb célja, hogy
minden magyar kultúregyesületnek biztosítsa a zavartalan működéshez szükséges
feltételeket. A Magyar Házak a horvátországi magyarság megmaradásának a bástyái
lettek.
A MESZ évek óta tartó, sikeres projektjének köszönhetően a
nagybodolyai, dárdai, vörösmarti, grbaváci, brekinskai, újbezdáni, laskói,
ójankováci, marinci, haraszti és pélmonostori magyarság egy-egy ilyen házzal
büszkélkedhet. A 2015-ös év folyamán még két település, Kórógy és Sepse lesz
gazdagabb egy ilyen létesítménnyel.
A sepsei magyarok nagy örömmel fogadták a MESZ
kezdeményezését településükön. A szövetség egy romos házat vásárolt meg Sepse
főutcáján, amelynek felújítását már a nyár elején megkezdik. A Petőfi Sándor
Magyar Kultúregyesület tagjai május 3-án neki is láttak az előkészületeknek.
Munkaakció keretében rendbe tették a ház udvarát és a régi górét is
lebontották.
- Egyesületünk rendkívül örül ennek a kezdeményezésnek.
Elsősorban meg szeretném köszönni a MESZ-nek, a szövetség elnökének, Juhász
Sándor parlamenti képviselőnknek, hogy egy ilyen lehetőséget kaptunk. Remek
érzés, hogy lesz egy házunk, amelyet a sajátunknak tekinthetünk. Véleményem szerint
ennek köszönhetően egyesületünk szakcsoportjai is nagyobb örömmel dolgoznak
majd. Emellett a falu lakosai is egy olyan épületet kapnak, ahova bármikor
eljöhetnek, társaloghatnak. A Magyar Ház kisebb rendezvényeinknek is otthont ad
majd - hallottuk Karaszi Józseftől, a Petőfi Sándor MKE elnökétől.
- A felújítás még nem kezdődött el, a hétvégén azonban
munkaakciót szerveztünk. Az első munkaakció keretében sikerült kitisztítanunk
az udvar egy részét és a romos górét is lebontottuk. A felújítás megkezdéséig
még sor kerül néhány munkaakcióra, hisz akad munka bőven. Nagy lelkesedéssel
dolgoztak kicsik és nagyok egyaránt, ezúton meg szeretném köszönni mindenkinek
a segítségét - mondta az elnök.
Horvátországi Magyar Napló 18. szám
Milanović Lili
Milanović Lili
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése