Felelevenítették a májusfa-kitáncolás hagyományát

Május 30-án kitáncolták az április utolsó estéjén felállított májusfát. A májusfa-kitáncolás hagyományát Sepsén is felelevenítették. 

A sepsei Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület tizedik alkalommal elevenítette fel a májusfa-kitáncolás szokását. A hagyományos rendezvényt idén egy folklóresttel kötötték egybe május 30-án.

A már hagyományosan megszervezett májusfa-kitáncolásra idén Újbezdánból, Laskóról, Pélmonostorról és Hercegszöllősről érkeztek fellépők. Az ünnepség a népviseletbe öltözött fiatalok körmenetével kezdődött. A faluban felcsendült a Dunatáj Együttes zenéje, amely végigkísérte a táncosokat. A felvonulás után sor került a májusfa kitáncolására. A fa kitáncolása után a sepsei kultúrotthon udvarában folytatódott a mulatság, ahol a vendégeket finom sütemények, palacsinta és sülthal és bográcsban főtt bab várta.


- Az egyesület 2006 óta állít májusfát a falu központjában. A májusfa-kitáncolás most már hagyománnyá nőtte ki magát, öröm látni, hogy idén is szép számban összejöttünk. Az időjárás is kedvezett, így programunk a nyári színpadon zajlik. Idén több tánccsoportot is hívtunk a rendezvényünkre, mivel ez alkalommal sort kerítettünk a Folklórest elnevezésű rendezvényünkre is. Örülök, hogy a laskói Deák Ferenc Civil Központ tánccsoportját is vendégül láthattuk. Ők először vannak nálunk, de reméljük, nem utoljára. A májusfa-kitáncolást jövőre is meg szeretnénk tartani, reméljük, már a Magyar Házunk udvarán - mondta el lapunknak Karaszi József, a Petőfi Sándor MKE elnöke.

A Folklórestet a hercegszöllősi Triliom Együttes nyitotta meg, őket az Újbezdáni IHE ifjúsági tánccsoportja követte. A pélmonostori Talicska Ifjúsági Néptáncegyüttes rábaközi táncai után a laskói táncosok mutatkoztak be a közönségnek. A kultúrműsort a házigazda Kerekerdő gyermek néptáncegyüttes zárta. A műsor után utcabálra került sor, ahol a Dunatáj Együttes szolgáltatta a zenét.

Horvátországi Magyar Napló 22. szám
Milanović Lili

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése