Vučić Gyula nevét a sepsei öregdiák-találkozó kapcsán
említettük meg. Az ő meghívására érkezett egy erdélyi népi zenekar a
rendezvényre, hogy szívmelengető muzsikájával köszöntse fel Zima Anna tanárnőt.
Később, amikor felvettem Gyulával a kapcsolatot, elmesélte, Bernben kezdett
néptánccal foglalkozni, majd saját csoportot alapított, melyben nagy hangsúlyt
fektettek a táncház-jellegre.
Csoóri Sándor mondja, hogy „a néptánc történetének két
fontos történelmi pillanata volt: az egyik, amikor a tánc fölkerült a
színpadra, és a másik, amikor a színpadról újra visszakerült a földre.” Svájcban
Vučić Gyula volt az, aki „visszaterelte” a színpadról a földre a magyar
néptáncot, ugyanis az általa alapított táncegyüttesnél nemcsak a koreográfiák
elsajátíttatására törekedett, hanem a táncházat igyekezett népszerűsíteni, ami
olyan táncestek szervezését foglalta magába, melyeken a táncosok célja – a
színpadi fellépésekkel ellentétben – elsősorban önmaguk szórakoztatása, és
amelyeken nem csupán előadhatják a néptáncot, hanem meg is élhetik azt.
Svájcban ismerkedett meg a magyar népzenével és -tánccal
Gyula sepsei földműves családban született, falujában
járt általános iskolába, majd Zentán tanult tovább vegyésztechnikus szakon. A
középiskola elvégzése után erdészmérnöki egyetemre készült, de tervét
meghiúsította a kötelező katonai szolgálat.
A katonaság előtt és után is rövid ideig a pélmonostori
malomüzem laboratóriumában dolgozott végzettségének megfelelő állásban, de a
külföld is csábította. Svájci munkára jelentkezett, és végül is a sors úgy hozta,
hogy felvették a berni egyetemi kórház kísérleti sebészeti laboratóriumába.
1969 végén utazott ki Bernbe, ahol az állás jónak
bizonyult, barátságos kollégákkal és felettesekkel. Összeismerkedett a helyi
magyarokkal is, és hamarosan tagja lett a berni magyar néptánccsoportnak.
Először azzal a céllal látogatott el a táncpróbákra, hogy ismerősöket
szerezzen, de végül ő is kedvet kapott a tánchoz. A berni együttes Svájc
leghíresebb és legjobb tánccsoportja volt akkoriban. Vezetője jó kapcsolatban
állt a nagynevű Tímár Sándorral, aki a 70-es években indult táncházmozgalom
kezdeményezője volt. Ő tanította a berni magyar tánccsoportot is.
Gyula a 70-es évek elején eljárt a budapesti Kassák
Klubba is, amely a táncházmozgalom kiindulópontjának is tekinthető, és Sebő
Ferenc, Sebestyén Márta és más, hasonló kaliberű személyiségek kapcsolódnak
hozzá.
- A táncházban amatőrök és profik egyaránt részt
vehetnek, és ami a legfontosabb, újra önmaguk szórakoztatására néptáncolhattak,
úgy, mint régen – mondta Gyula.
A mozgalomnak köszönhetően újra néptáncolni kezdtek a
fiatalok egész Magyarországon, de a Vajdaságban és másutt is, ahol magyarok
élnek.
Saját tánccsoportot alapított
A berni néptáncegyüttes, bár nagyszerű koreográfiái
voltak, a táncházra nem volt elég nyitott.
Gyula öt évig táncolt a csoportban. A 80-as évek elején
elhatározta, hogy saját együttest szervez, amelyben nemcsak koreográfiákat
tanulnak be, hanem olyan szabadon is táncolhatnak, mint a táncházakban.
1983-ban megalapította a Figurás tánccsoportot,
koreográfusuk Tímár Sándor egyik tanítványa, Diószegi László volt. Hamarosan
előadásokra is sor került próbatermükben. Az első alkalomra a budapesti Téka
Együttest hívta vendégül, amely a legjobb népi zenekarok közé tartozott
akkoriban. Azon az estén 200-an gyűltek össze, nagy részük a fellépések utáni
táncházon is részt vett. A rendezvényen ott volt a legtöbb svájci magyar
néptáncegyüttes is, amelyekkel a Figurás a továbbiakban is együttműködött.
Koreográfiákat is tanultak, amelyekkel magyar bálokon,
szállodákban, klubokban léptek fel. A szereplésekből, valamint az éves
tagdíjból tartották és tartják fenn magukat ma is. A 90-es évek végén a Figurás
sikeres néptáncos és népzenés szilvesztereket is rendezett magyarországi és
erdélyi vendégfellépőkkel.
Gyula majd húsz éven keresztül vezette a Figurást. Ez idő
alatt sok néptánc- és népzenei együttessel lépett kapcsolatba világszerte.
Saját tánccsoportja pedig ma már Svájc legnívósabb magyar együttesének számít.
- Csoportunk első nemzedéke a 90-es évekre lassan
kiöregedett, megkopott, de az első tagok gyerekei, beleértve az enyémeket is,
utánpótlásul szolgáltak, s lassan megújult a csoport. Az ezredfordulóra már a
harmadik generáció lépett színpadra – mondta Gyula.
Ez pedig a legjobb bizonyíték arra, hogy a táncegyüttes
nem veszített jelentőségéből. A tagok rendszeresen összejárnak, azok is, akik
már nem táncolnak. Már Gyula sem vesz részt aktívan a tánccsoport munkájában,
viszont szívesen ellátogat a próbákra. Az utánpótlásnak számító fiatalokat a
néptánc mellett, amelybe belenevelődnek, a családias légkör is vonzza a
csoportba, melynek az összetartó ereje fennmaradásuk biztosítéka lehet.
Új Magyar Képes Újság
Tatai Igor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése